Vízinövényeim, virágzó Anubias

Egyre inkább foglalkoztat az akvarisztika növényes ága, az aquakertészet. Ez abban nyilvánul meg, hogy nem csak véletlenszerűen veszek és telepítek már növényeket az aksiba – majdcsak valamelyik túléli és beválik hozzáállással- hanem komolyan megpróbálom őket életben tartani, sőt növekedésükben serkenteni, virágoztatni.
Na jó, ez utóbbi csak véletlenül és most először sikerült, de mindenképpen haladásként értékelem :)

Első virágzó növényem egy Anubias:

Tamás vette észre két nappal ezelőtt, én azt hittem,hogy egy újabb levélhajtás. Ami nem lenne kirívó, hiszen ezek a növények úgy látszik jól érzik magukat nálam, lelkesen terjeszkednek.
Mostanában mindent ő szúr ki előbb, pedig én többet vizsgálódom az akváriumok környékén. Ez már csak így van, megszokottnak tekintünk dolgokat hosszútávon, és a változás nem tűnik fel. Erről a távoli ismerősökkel való ritka gyerekkori találkozásaim jutnak eszembe :)

Egyébként számomra a legnehezebb a növényápolásban az algákkal való küzdelem. Merthogy belőlük van bőven és szeretik a féltett leveles növényeimet is benőni. Onnan meg aztán nem kaparom le őket. Az algagátló szereket meg szerintem sem a növények, sem az állatok nem igazán szeretik, tehát csínján kell bánni velük. Ellenben a növénytápszerek, trágyák meg ugye az algáknak is kedveznek. Ezt sem lehet teljesen elhagyni, ha egészséges növényeket akarunk. Szóval nem egyszerű, meg kell találni az egyensúlyt.
Jót tesznek az algaevő állatok is(ancisztrusz, csiga, garnéla stb.), de ezekből egy seregnyi sem elég az alga látványos visszaszorításához.

A másik nehezítés a fény, az optimális spektrumú és mennyiségű fényt szintén nem könnyű beállítani, és ugye megint itt vannak az algák, amik nagyon elszaporodnak,ha nekik optimálisak a fényviszonyok.

Ezekhez képest a vízminőség, hőmérséklet beállítása már gyerekjáték.

Az sem mindegy hová milyen növényeket telepítünk. Már megtanultam: teknős mellé pl. semmit. Teljesen fölösleges. A gömbmohával elgurigáznak egy darabig, de aztán azt is szétcincálják. Esélytelen, úgyhogy marad a strapabíró műnövény, mert bújkáló, dekoráció mégiscsak kell. Műnövény van a betta mellett is, itt olyan kevés a víz,hogy élő növény nem maradna életben.

A gömbmoha viszonylag könnyen életben tartható és hasznos növény. A garnélák, halak leeszik róluk a kajamaradékot, csipegetik, jópofák.
És ezek az akvárium biofilterei is, elég néhány hetente kiemelni és víz alatt óvatosan “kinyomkodni” őket, máris jelentősen javul a vízminőség, ugyanis igazi vízi porszívók.

A másik kedvencem a jávai moha, ami sok fény mellett szabályosan elburjánzik, a falakon felkúszó növényekre emlékeztet. Ráadásul nagyon dekoratív, a halak, garnélák meg imádják, mivel ikrázni lehet rá, meg jól elbújni benne :)

Fűfélékkel is kísérleteztem már, azokat nehezebb életben tartani, de ez a példány úgy néz ki, elég jól érzi magát. Sajnos a nevét elfelejtettem.

Jókedvemet ez a béka portré csak fokozta :)

Kategória: Blogbejegyzés | Szóljon hozzá most!

Februári kedvencek: az apróságok és a harcos

Februárban a legjobban ezek az apróságok szórakoztattak, a törpe razbórák (méretükhöz képest tele vannak színnel) és a garnélák:

Valamint ez a “kopoltyúzó” sziámi harcoshal:

 

 

Kategória: Blogbejegyzés | Szóljon hozzá most!

Az akvárium alternatív felhasználási módjai

1. Az ugye evidens, hogy az akváriumban nem csak halakat lehet tartani, hanem mondjuk hörcsögöt is. Én is ezzel kezdtem gyerekkoromban preakvaristaként :)

2. A második ötletem sem újmódi, csak sokan nem gondolnak rá. A panelok klímája sokszor alapjáraton elég száraz. No, el kell mondjam, mióta van egy nagyobb vízfelület itt a nappaliban, ami folyamatosan párolog, nem tapasztalom a reggeli reszelős torok jelenséget, ami -lévén tanár vagyok- nagy előny. Az első kiegészítők között volt anno egy hő- és páratartalom mérő, ami ezt igazolja. Nyári időben, mikor még a ruhák is száradtak (ráadásul), már vártam, mikor fog esni az eső, amikor bőven 80% fölött volt a mutató :) Tehát a porcelán párologtatók a múlté, az akvárium dekorativitását semmi sem múlhatja felül :)

3. Ha vendégek jönnek, olyanok is, akikkel előbb meg kell találni a közös nevezőt, azaz a beszédtémát, nem lesznek kínos hallgatások egy mutatósabb akvárium társaságában. Ajánlott témakörök csoportos feldolgozásra (csak tanárosan):

- állatok szeretete, háziállatos történetek

- lakberendezés, feng shui

- “Mire jó egy akvárium?” kérdésekre kifejtett válaszok, élménydús beszámolók

- költséghatékony rendszerek tervezése, felállítása, üzemeltetse és karbantartása (a férjem informatikus)

- személyiségfüggő: relaxáció otthon a “béke szigetén” vs. az amúgy is iszonyú sok házimunka tetézése a heti takarítások által

4.  Bizalmatlan közös képviselő esetleg házmester vagy morcosabb szomszédok ámulatba ejtése- “Mégis normális fajták ezek…” hatással.

5. Bármilyen korú és nemű gyermek korlátlan ideig való lekötése, esetleg oktató, nevelő célzattal is, kiváló babysitter, csak legyen elég vastag az üveg

Nem állítom, hogy az első öt pont korszakalkotó, forradalmi újítás lenne, node a hatodik:

6. Az akvárium légpumpájának panelparaszt módra kapcsolása egy elágázás által a csőben, aminek segítségével egy hidropónikus függőkertet tarthatunk fenn. A levegőztető ezesetben nem csak az üvegtóban képez buborékokat, hanem léghajtás áltat egy locsolórendszert is üzemeltet. Így amikor, az akváriumot bakapcsolom reggel, a növénykéink is vízhez jutnak. Egy déli ablak elé elhelyezve a berendezést egy 45 nm-es kert nélküli panelben is mindig friss retekhez, paradicsomhoz, fűszernövényekhez (vagy bármihez) lehet jutni ily módon.

NA, ez már valami,ugye? :D

És, hogy mi kell hozzá?

- üres nagy flakonok, magok ültetéshez, légpumpa

-megfelelően laza ültető közeg, mondjuk kókuszföld, felturbózva némi már akvarisztikai használatban nem lévő Eheim szűrőből mentett golyócskával (agyaggolyók helyett), vékony cső (szintén akvarisztikai kellék), ami a légpumpából elvezeti a levegőt, szabályozó csapocskák, elosztók, támrendszer, opcionálisan akrill festékek a dekoráláshoz. És persze kötelező jeleggel az ezermester, ötletekkel bőven ellátott, növényimádó férj, aki mindezt összeszereli :) Haladók a légpumpa helyett használhatják a szűrőt is, de ne várjátok, hogy ennek a megoldásnak a leírását is mellékeljem :)

A videón a kilenc edényből álló kb. két hetes kertünk látható, melyben jelenleg rozmaring, bazsalikom, majorána, retek, gyöngyhagyma, citromfű, koktél paradicsom, madársaláta és metélő petrezselyem van. Ezek közül a bazsalikom a nyerő gyorsaságban, de elég gyorsan kibújt a paradicsom és a madársaláta is. Jelenleg a rozmaringért izgulunk, mert nagyon le van maradva. :(

Előtérben az ananászpálma, középen a függőkert, háttérben az akvárium

Közelebbről

A griffes-indás kultúra ihlette ültetőedény

A rendszer “szíve”, a légpumpa és a festékek

 

Kategória: Cikk | Szóljon hozzá most!

A farsang és a szerelem jegyében

Egy kis ötlet farsangra, Valentin napra hal funoknak :)

A gömbhal jelmez elég egyedi megjelenést biztosathat :)

A szív farkú betta pedig kedves ajándék lehet február 14-én.

Szerelmes sügérek.

Teknős puszi.

Kategória: Blogbejegyzés | Szóljon hozzá most!

Időkép a blogon

Az akvarista számára nem mindegy a külső környezet hőmérséklete, még abban az esetben sem, ha az állatok zárt térben vannak. Főleg nyáron, amikor sokan pl. kitelepítik a teknősöket, halakat a kerti tóba. Téli időszakban pedig azért lényeges, hogy megfelelően be tudjuk állítani a víz fűtését.

Így felkerült a blogra jobb oldalra kis widget formájában egy magát automatikusan frissítő hőtérkép és budapesti előrejelzés. Nem árt néha ránézni! Köszönet az Időképnek és az esotanc.hu-nak!

Kategória: Közlemény | Szóljon hozzá most!

Rekord apróságok

A garnélák olyannyira jól érezték magukat, hogy rohamtempóban kezdtek szaporodni. Ez már egy idő után a heti lehalászások ellenére is vízminőség romláshoz vezetett, tehát vettem bele nano halakat, hogy azért zavartassák magukat egy kicsit. Persze egy rákot ezek nem képesek még megcsípkedni sem, de az épp lerakott petéket, épp kikelt lárvákat talán megdézsmálják. Meglátjuk. De, hogy nagyan aranyosak a minurok, az biztos.

Íme a törpe razbórák:

Ezek mehetnek még melléjük.

Kategória: Blogbejegyzés | Szóljon hozzá most!

Amano garnélák

Ezek a videók önmagukért beszélnek.
Nagyon szép rákocskák az Amano garnélák az átlátszó alapon barna pöttyeikkel, de a legjobb bennük az óriásai csápjuk,ahogy azt mozgatják. És akkor a lábmunkáról még nem is beszéltem :)
Egy pinokkiós videó is van. Ez is elég valósághű, ezek tényleg egész nap csak álldogálnak orral lefelé, de ők is nagyot tudnak szökkenni.
A legtöbbet a Red Cherryk “futkároznak” a vízben, így úsznak. Nyolclábmeghajtásúak. Jó nézegetést! :D

(Az utolsó két képen a békát kéne megtalálni :D )

Kategória: Blogbejegyzés | Szóljon hozzá most!

Péntek 13, január

Bejött az új fényképezőgép, amihez egy szekrényből még állvány is került. Most már kiélhetem magam :D Úgyhogy ezt a bejegyzést elárasztom képekkel,videókkal. A vízkő, foltos üveg azt jelzi, hogy az élettér elég aktív, nem azt, hogy nem takarítok, képen minden jobban meglátszik :D

Nem mellesleg: született már egy csomó Red Cherry ivadék. Néhány jelentkezőnek tudok belőlük adni, ha eljön értük valami szállító eszközzel.
Érdeklődni:tothorsi84@gmail.com

A képek kaotikus rendben a következők:

 

Videók :

 

Kategória: Blogbejegyzés | Szóljon hozzá most!

Aktuális Bence

Betta nélkül nem bírok hosszú távon létezni. Itt van tehát az új kék hím bettám, II. Bence,aki egy örökmozgó.

Kategória: Blogbejegyzés | Szóljon hozzá most!

A garnélákról

A garnélák rákok. És mint tengeri herkentyűk finomak is. Mint a homár. De én most a hobbi garnélákról írnék inkább, talán mert meg nem ehetem őket, mivel allergiás vagyok rájuk, ezért inkább nézem őket :)

Ahogyan halakból is van édesvízi és tengeri, úgy a rákokból is. De olyan is, ami némileg brakkvízinek tekinthető, hiszen valamely életszakaszában sóra van szüksége pl. hogy szaporodjon, de amúgy édes vízben él.

Én itt lehetőségeimhez mérten azokat az édesvízieket veszem sorra, amiket tartok, tehát van velük tapasztalatom.

A legjobb a legkönnyebben beszerezhetővel, legigénytelenebbel kezdeni. Ezek úgy szaporodnak, mint a hasonlóan könnyű kategóriás guppik. Gyorsan és sokat. A Red Cherry garnéláról van szó persze. Felvágósabban a Neocaridina denticulata sinensis var red színváltozatáról .

Merthogy több színben is kitenyésztették őket, és ezeket sokan más fajnak nézik, pedig nem is. A különbség csak a színükben van, de a túlzott tenyésztés miatt ezek érzékenyebbek némileg (Yellow Fire, sárga). Rákocskánk kifejletten 3,5 cm lehet maximum, és Tajvanról származik. Tükörfordításban cseresznye garnélaként is látni lehet. Ami elég jó név, hiszen valóban olyan égő vörösek, mint egy érett cseresznye, ráadásul, ha tisztálkodás során a potrohukat maguk alá hajtogatják, olyan gömbölyűek is :) Nagyon aranyos állatkák, elég mozgékonyak, körbe-körbe rodeóznak és néha szöcskemód közlekednek. De azért leginkább nyugis lények, és megállás nélkül kapargatják az algát, ahol érik. Merthogy alapvetően algevők. Ezért az ő helyükön algairtót ne használjunk, ha túlságosan elszaporodnak, inkább kaparjuk le kissé! Így a leforrázott növényi részeket(pl. spenót, zöldségzöldje) és az alga tablettát is szeretik. Van a garnéláknak kifejlesztett műeleség is (pl. Sera shrimps natural), ezek általában apró granulátumok. Öröm nézni, ahogy forgatják a kis lábaikkal :) De gyakorlatilag mindent megesznek.

Amire figyelni kell náluk, az a megfelelő oxigénszint, és hogy ne legyen a szűrőnek, levegőztetőnek nagy sodrása. Apró lények, amiket könnyű elsodorni, így ezt nem szeretik. Hőmérsékletben tágtűrésűek, 20-27 fokig jól elvannak. Békés állatok, megfelő búvóhelyek biztosítása mellett apró(nem ragadozó) halakkal is társíthatók,pl. törpe razbórával. De a legbiztosabb, ha külön tartjuk őket, főleg ha más, érzékenyebb garnélákat is szeretnénk. A nőstények erősebb színezetűek és teltebbek, főleg ha épp petéket hordoznak a hasukon. A hímek vékonyabbak, színtelenebbek. Sárga színű petével szaporodnak, de a nőstény már csak a kikelt, még teljesen átlátszó kis garnélákat ereszti el. Sokszor megfigyelhető rajtuk az ún. nyereg a fej mögött. Nitrátra, klórra, vasra, rézre érzékenyek, de kevésbé, mint a többi garnéla. Aki Red Cherryt tart, készüljön fel, hogy legyen hová tenni/ajándékozni a szaporulatot. Egyébként ún. nano akváruimban, kb. 20 liter vízben kiválóan érzik magukat.

A másik kettő faj, amit tartok majdnem teljesen átlátszó. A viccesebbik kinézetű a Pinokkió garnéla Indiából, ami természetesen hosszú piros “orráról” (red nose) kapta a nevét (Indian Red Nose Srimp, Caridina gracilirostris). Ő akár négy centisre is nőhet, ugyanazt eszi, mint a cseresznye garnéla. A nőstények a nagyobbak. Ők érzékenyebbek a fent említett mérgekre. Azért is viccesek, mert sokszor “orral lefelé” közlekednek, néha úgy érkeznek a talajra, hogy bele is fúródnak :D Az ő lárváik csak sós vízben élnek meg, de édes vízben fejlődnek tovább. Tehát nem ívnak össze a Red Cherryvel, így nem várhatók fura színű, küllemű utódok.

Az Amano garnéla (Yamato Shrimp, Caridina multidentata) Japánból származik. Ő is átlátszó, de teltebb a Pinokkiónál és fekete,barna pontsorok díszítik. A három közül a legnagyobb, akár 6 centisre is nőhet. Ugyanazt eszi, mint a Red Cherry, és úgy szaporodik, mint a Red Nose Shrimp, tehát ezzel sem fognak összeívni édes vízben. Viszont eléggé ugrálós, úgyhogy mindenképpen le kell fedni az akváriumot! Nagyon érzékenyek a nehézfémekre, a rossz vízminőségre, zavarosságra. Ha garnéláink pusztulnak, akkor a vízzel lesz probléma. Normál esetben elég nekik az állott, átszellőztetett csapvíz, de ha gyanakszunk a csapvízre, akkor használhatunk pl. JBL Nano-Biotopol vegyszert. Csak óvatosan, mivel pont a víztisztaságra érzékenyek, minél kevesebb a vegyszer, annál jobb!

Saját képek:

Videók:

Kategória: Cikk | Szóljon hozzá most!